2025.04.25. péntek
The University of New Orleans
Péntekenként, ha szabadnapos vagyok, beszökünk az egyetemi bulikba egy kis ingyen sörért és némi szexért. A Campuson a válogatott sznobok mellett van néhány haverom is, náluk szoktunk összegyűlni dumálgatni, és kivárni, hogyan alakul az éjszaka további része. Ez az este is olyan volt, mint bármelyik másik. A folyosón hatalmas volt a hangzavar, megtelt bulizó fiatalokkal. Mindenki jól érezte magát, a rengeteg alkoholnak és a partidrogoknak köszönhetően. Én sosem drogozom, de J.J. néha rászánja magát. Az egyetemig motorral jöttünk a kávézóból, a forgalom miatt mindig így teszünk.
- Biztos,
hogy itt akarsz ma lenni, Grace? Annyi bunkó van, lemehetnénk a Marina
kikötőhöz is iszogatni. Semmi kedvem ezekhez az okostojásokhoz. - hisztizett J.J.
- Figyelj,
ha nem lesz jó a buli, átmehetünk inkább oda, rendben? Csak ne duzzogj már
annyit! - nyugtatgattam.
Joe és Ben szobájában horgonyoztunk le, sörözgettünk és röhögtünk a sok elsősön. A buliba egyre többen érkeztek, a folyosókon alig lehetett közlekedni, annyira megteltek a fiatalokkal. A zene üvöltött, és valami idióta ordítva közvetítette megafonon két csaj vetkőzését.
 |
Éjfél előtt valamivel sikítozást hallottunk a szomszéd szobából,
de mivel már eléggé be voltunk állva, nem törődtünk vele különösebben.
- Ti is hallottátok, hogy ha így folytatjuk a bulizást, az egyetem vezetősége be fogja tiltani a partikat? Akkor aztán már a szabadnapomon is ülhetek 0-24-ben a kávézóban...csak tudnám, hogy az a kis ribanc mit sikítozik annyit a szomszédban! - kezdtem elveszíteni a türelmem ettől a hangtól.
- Biztosan élvezi a zenét, Grace!
Jessica jó csaj és nagyon aranyos is, a Popeyes-ben dolgozik, minden vasárnap
reggel náluk eszem a baconos gofrit. Ne piszkáld! -magyarázta J.J. Annyian mászkáltak
mindenfelé, hogy képtelenség lett volna kiszabadulni a szobából.
A sikoltozás azonban nem maradt abba, ezért J.J.-vel átverekedtük magunkat a szomszéd ajtóig, hogy megnézzük, mi lehet a baj. A küszöbön átlépve borzalmas látvány fogadott. Jessica, az egyik elsőéves lány a földön feküdt, csurom véresen. Nem mozdult. Az arca és a nyaka tele volt mély harapásokkal, amikből bugyogott a vér. A szeme könyörgően nézett ránk, de láthatóan már nem sok élet volt benne. A vére a földön egy kis tócsában a lábunkig folyt, majd a cipőnknél szerteágazott.
Jessica mellett térdelt a barátnője, Britney. Azt hittük, hogy próbál neki segíteni, de a kezeit nem a sebeken tartotta -leszorítva azokat- hanem a száján. Elkezdtem szólongatni, de amikor megfordult és ránk nézett, földbe gyökerezett a lábunk a rémülettől. Britney Jessica húsát tépdeste a fogaival, és miközben az arcán patakokban folyt a vér, felállt és szaggatott mozdulattal elindult felénk.
J.J. egy pillanat alatt kirángatott a pólómnál fogva a szobából, és azonnal ordítozni kezdett a többiek felé:
- Meneküljetek!!
Azonnal tűnjön innen mindenki! -az
emberek azonban semmit nem hallottak ebből a zene miatt, ugyanúgy táncoltak,
buliztak tovább, ahogyan eddig.
J.J.
felkapta a motor kulcsait és próbált utat törni nekünk a lépcső felé. Amikor
hátrapillantottam, megláttam Britneyt a folyosón. Közelebb lépett egy
negyedéves sráchoz, és a nyakába harapott, ahonnan azonnal fröcskölni kezdett a
vér. A srác tehetetlen volt, Britney pedig hörögve mászott rá addig, amíg a
földre nem estek. A körülöttük állók azonnal sikítozni kezdtek, de akkora tömeg
volt a folyosón, hogy mozdulni sem bírtak. Szinte egy perc sem telt el,
megláttam Jessicát is. Az a lány, aki az előbb még élettelenül feküdt a szobája
padlóján, most rávetette magát arra a csajra, aki kisegítő munkát végez nálunk
a kávézóban. Nem hittem a szememnek. Ez nem történhet meg New Orleansban. Ilyen
nem történhet velem. A filmekben sokszor láttam már, hogy a halottak felkelnek
és újra járnak, de eddig sosem gondoltam volna, hogy ilyen a valóságban is
előfordulhat. Teljesen lefagytam, mozdulni sem bírtam a rettegéstől. Távolról
hallottam csak, ahogy J.J. szólongat:
- Figyelj, Grace, figyelj rám! Most nem adhatod fel! El kell innen mennünk, de ez csak akkor sikerülhet, ha összeszeded magad! Hallod amit mondok? - de mivel nem mozdultam, leöntötte az arcomat egy pohár sörrel, amitől magamhoz tértem.
- J.J., én
képtelen vagyok itt hagyni mindenkit. Meg fognak halni, azt sem tudják sokan,
hogy mi történik....
- Most az a
fontos, hogy életben maradjunk, és ha nem megyünk el most azonnal, akkor el
fogják zárni a lépcsőket. Mozgás! -
és már húzott is magával.
Hatalmas pánik tört ki, az emberek egymást taposva rohantak a kijáratok felé. Sokan elestek közben, így az ajtókat is hamar eltorlaszolták. A felfordulásban magamhoz kaptam az egyik szobából egy bicskát, és a farzsebembe csúsztattam. Rohanni kezdtünk a hatodik emeletről lefelé a lépcsőn, és hogy el ne szakadjunk egymástól, J.J. fogta a kezem. Mindenfelől sikítozó egyetemisták futottak lefelé, egymást félrelökve próbáltak gyorsítani a tempójukon. A harmadik emelet magasságában jártunk, amikor bekapcsolt a vészjelző. A hangja fülsüketítően hangos volt, de még így is hallani lehetett az emberek jajveszékelését. A liftek felől segélykérő kiáltásokat és sírást hallottam, de nem volt idő arra, hogy megálljunk segíteni. A menekülők közül soknak tele volt a karja és a lába harapásnyomokkal, de akkor ezzel nem törődtem, csak imádkoztam, hogy el tudjunk innen tűnni mielőtt nagyobb lesz a baj.
A beléptető kapuknál
több száz diák nyomakodott előre, és hogy gyorsabbak legyünk, J.J. a karjába
kapott, úgy ugrott át a fémcsöveken. Ugrás közben kiment a bokája, azonban nem
állt meg, megfogta újra a kezem és a kijárat felé húzott. Amint kiléptünk az
aulából, megláttuk a téren összegyűlt tömeget. Tele volt minden mentő- és
rendőrautókkal, de azok, akiktől segítséget reméltünk, rátámadtak az emberekre,
és harapták őket, ahol érték. A hatalmas zűrzavar közepén kiszúrtam egy ismerős
arcot, Mollyt, az egyik törzsvendégünket. Kiáltottam neki, hogy jöjjön a
kávézóhoz. Molly bátortalanul bólintott.
Magam sem tudom, honnan jutott ez eszembe, de mivel mostanra
már biztosan bezárt, így biztonságos. A kulcsa a zsebemben lapult. Odafutottunk
a motorhoz, és felpattantunk rá.
- A Franklin felé kell kerülnünk J.J., képtelenség, hogy ebben a felfordulásban odaérjünk épségben a Mexico Streetre. Át kell vágnod a parkon, és hátulról kell bemennünk a kávézóba.
- Grace,
nem akarsz inkább hazamenni? -
kérdezte. Körülnéztem, és azt láttam, hogy a egyre több járkáló özönlik a
térre. Már nem tudtam megkülönböztetni az élőket a járkálóktól és a
sebesültektől, mindenfelé vért és széttépett emberi testeket láttam. Többen
megpróbáltak felkapaszkodni a motorra, könyörögtek, hogy vigyük őket is
magunkkal. Gyorsan mérlegelnem kellett J.J. kérdését.
- Előbb
biztonságba kell, hogy kerüljünk, majd aztán hazamegyünk. A kávézóban van
minden, amire most szükségünk lehet. Indíts! -
és ezzel elhajtottunk a Lake Oaks Park felé.