ZOMBI SZABADULÓSZOBA - Ennél úgysem találsz jobb hétvégi programot!

Egy nehéz, hosszú hét után melyik zombirajongó ne vágyna hétvégén egy kis apokalipszisre? Na ugye! Leteszteltük az EXIT THE ROOM Zombie szabadulószobáját, most erről olvashattok egy rövid élménybeszámolót!



Aki "gyakorlott" zombimester, az már a bejáratot is nagyon fogja csípni, nekünk legalábbis olyan érzésünk volt a kapuban álldogálva, mintha valóban egy zombiapokalipszis közepébe csöppentünk volna. Miután egy kacskaringós úton leértünk a pincébe, már kellően gyilkos hangulatba kerültünk, és azon gondolkodtunk, hogy el kellett volna hoznunk a zombiölő "mindentbeledobozunkat". 

Mivel a feladatról nyilvánvalóan nem árulhatunk el semmilyen konkrét információt, ezért csak a véleményünket szeretnénk megosztani veletek. 

A történet a következő: "A zsenit az őrülttől csak egy hajszál választja el? Így történt ez professzorunkkal is. Addig-addig kísérletezett míg véletlenül talált egy olyan vírust, mely az egész emberiséget agyatlan húsdarabbá, ha úgy tetszik zombivá változtatja. Az ilyen kísérletek nem kerülnek be a híradóba, mert általában megsemmisítik vagy legalábbis eltitkolják a tömegpusztító biológiai fegyvereket. Az emberiség sorsa a te kezedben van, mert hiszünk benne, te akadályozhatod meg a Zombi Apokalipszist az antivírus előállításával. Azt gondoljuk, a recept valahol a professzor laborjában lehet, de egyszerűen nem találjuk a megoldást. Lehet, hogy pont te vagy az?"




Mit gondolunk a feladatokról?

Eszti: Mivel 2-6 személynek ajánlják az 1 órás játékot, így arra készültünk, hogy négyen könnyedén megoldunk majd mindent, ám az az igazság, hogy megszenvedtünk vele. Igazából tetszett minden ötlet, de mivel nem most jöttünk le a falvédőről, ezért nekünk nem kellett arra a tanácsra figyelni, amit az elején, a bejáratnál kaptunk, miszerint "Ne a lányok menjenek előre". Hölgyek! Nyugodtan nyomuljatok a szoba mélyére, nagyon fogjátok élvezni. Összességében elmondhatjuk, hogy jól éreztük magunkat, de szívesen találkoztunk volna néhány zombival is. 😉😈

Laci: Részemről nagyon részletgazdagok voltak a díszletek és a kiegészítő tárgyak, amik nem is vettek részt a feladat megoldásában, de sokat tettek hozzá az összképhez pozitív irányban. Azoknak a leendő játékosoknak, akik szeretik a zombis témájú könyveket, filmeket, sorozatokat, azoknak kitűnő szórakozás lehet!!!! Mindenkinek ajánlani tudom. A saját készítésű fotóink remélem kedvet csinálnak ehhez a programhoz...

Ha kedvetek támad megnézni a videós bemutatkozást, erre kattintva megtehetitek. Az árak egyébként korrektek, és a helyszín is könnyen megközelíthető.
Csak ajánlani tudjuk!